Cégünk 2018-ban alakult kezdetben Mérnöki szolgáltatást végeztünk bel-és külföldi partnereinknek. Ilyenek voltak a tervek ellenőrzései, technológiai szerelési projektek vezetése és FMV szerepkör vállalása.
2020-tól kezdve a cég a fenti tevékenységeket kibővítette a szerelőipari kivitelezéssel amelyre egy-egy nagyszerű vegyipari technológiai projekt is lehetőséget adott.
A projektek előkészítésére és elő-gyártmányok készítésére a cég egy 200 m2-es műhellyel rendelkezik Budapest 15. kerületébe, amely vadonatúj szerszámokkal és gépekkel van felszerelve. A tervezési és előkészítési munkákhoz egy kis iroda is rendelkezésre áll ugyanazon a telephelyen.
Cégünk projektek vezetését és vállalja a saját projektjein kívül is amelyhez a gépészeti, technológiai szerelés és acélszerkezet szerelés terén rendelkezünk nagy tapasztalattal.
Szakembereink a Világ legnagyobb Gáz-Olaj és Energetikai projektjein szerezték szerelési és vezetési tapasztalataikat, amelyet most itt hasznosítunk. Emellett a magyar jogszabályok által megkövetelt FMV jogosultsággal is rendelkezünk több szektorban is.
A nemzetközi tapasztalatokat felhasználva a kivitelező csapat egyelőre egy alacsonyabb létszámmal 8-10 fő kisebb projektek vállalására képes főképp vegyipari olaj és gázipari és gépészeti technológiai szerelés és géptelepítés területén.
A munkánkat kiváló új géppark (MAKITA) jó minőségű szerszámok, szalagfűrész, oszlopos fúrógép, 1 db CO, 1 db vizhűtéses CO hegesztő 4 db AWI és 2 db vízhűtésű AWI hegesztő berendezés, valamint a rozsdamentes csövek hegesztéséhez nélkülözhetetlen kamra szett segíti.
Emellett fontos a technológiai fegyelem betartása a rozsdamentes és szénacél gyártások elkülönítése valamint a minősített hegesztők precíz munkavégzése.
A szerelés előtt a csövek tisztítása valamint a varratok szemrevételezése és vizsgálata.
A cég ISO EN 3834-2 szerinti minősítése folyamatban van.
Az adatkezelő neve ZSFA Hungary Kft., telefon +36 70 615 7881, e-mail cím zsfahungary@gmail.com.
Weboldalunkkal kapcsolatos adatkezelésünk azt érinti, aki weboldalunkat meglátogatja.
Az adatkezelés célja a weboldal látogatottságának mérése, annak megállapítása, hogy milyen időszakban, milyen hivatkozással érkeznek látogatók az oldalra.
A kezelt adatok köre az IP cím, a látogató által használt böngésző típusa, az operációs rendszer, az internet szolgáltató neve, dátum/ idő bélyegző, hivatkozó és kilépő oldalak címe, kattintások száma a látogatás alatt. Az IP cím és a hasonló információk nem köthetőek semmiféle személyes információhoz.
Ezeket az adatokat a szerver 2 évig tárolja.
Weboldalunk nem használ cookie-kat.
Kérésére töröljük adatait a fent meghatározott időpontoknál korábban is, amennyiben a vonatkozó jogszabályok megengedik. A zsfahungary@gmail.com címre küldött e-mail útján kérheti, vagy telefonon. Erre a választ 8 munkanapon belül megküldjük.
Személyes adatai kezeléséről a felhasználók tájékoztatást kérhetnek. Az adatkezelő kérésre tájékoztatást ad az érintettnek az általa kezelt adatairól, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről). A tájékoztatás iránti kérelmet e-mailben az zsfahungary@gmail.com címre kell eljuttatni, amire 8 munkanapon belül választ kap az érintett.
A felhasználó jogérvényesítési lehetőségeit a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság honlapján megismerheti.